2023. november 4., szombat

K. Nagy Imre festőművész (1953-2023)

K. Nagy Imre
csodálatos csendéleteket
is festett
K. Nagy Imre festőművész galériánk egyik legrégebbi, megbecsült partnere volt. Az 1990-es évek végén kerestük fel először, nem sokkal azután, hogy üzletünket megnyitottuk. Akkoriban Orosházán élt, oda látogattunk el és rendeltük meg tőle az első alkotásokat. Az évek során azután kapcsolatunk - elmondható - barátsággá nemesedett.

Imre őstehetség volt, festőnek született. Szorgalma, a hosszú évek gyakorlata valódi művésszé érlelte. Képei hatásosak, vonzóak. Színválasztása finom árnyalatokat képezett a vásznon vagy a lemezen. Valósághűen ábrázolta az alföldi tájat, a tanyákat, erdőket, csendéleteket is. Virágai, gyümölcsei lekívánkoztak képeiről. Galériánkban szinte mindig voltak nagyobb méretű, flamand hangulatú téli alkotások Imre ecsetje nyomán, melyek annak ellenére derűsek voltak, hogy a megfestett, ódon tájakat befedte a hó, a képen sokszor lovas szánok suhantak vagy gyerekek korcsolyáztak a befagyott tavon. Ezeket a festményeit általában egy-egy várrom vagy elhagyott, tornyos épület köré szerkesztette, ezzel is hangsúlyozva, hogy a világ, amelyet megörökített, már régen letűnt - mégis jólesik az embernek visszarévedni rá...

K. Nagy Imre halálhíre mélyen megrendített bennünket. Nem volt beteg, senki sem számított rá, hogy néhány nappal 70. születésnapja után visszaadja lelkét Teremtőjének. Hiányozni fog kedves, szerény, egyszerű, nyugodt lénye és az alkotásai a galériánk faláról.